Ómagyarország Wiki
Advertisement

A Fiumei Állami Kereskedelmi és Katonai Tengerészeti Akadémia egyszerűbb neve, amit utóbb hivatalosan is felvett. Áu. 7-ben alapították, hogy a széleskörű politikai, katonai és kereskedelmi jelenléthez szükséges tengerészeti szakembereket képzését segítsék vele. Speciális feladataiból adódóan nem csak a szorosan vett hajózási ismereteket oktatják a hallgatóknak, hanem gyakorlati szempontokra koncentrálva történelmet, anti nyelveket, vallásismeretet, irodalmat és kultúrát is. Mivel az innen kikerült tanítványok igen gyakran az elsők akik kapcsolatba kerülnek egy frissen megismert néppel, a Nautika tantestülete igyekszik a lehető legjobban felkészíteni az életre a tanítványaikat.


Fiumemarineakademievonseekopie

A Nautika emelt szintű középiskola, napjainkban főleg fiatalok oktatásával foglalkoznak, de megalapítása után pár évig csak felnőtteket képzett, illetve képzett át esti és nappali tagozaton egyaránt. Kisebb méretekben ezt a tevékenységet a mai napig folytatják.

A Nautika csak ómagyar állampolgárok számára látogatható, de az anti származás nem kizáró ok, a hallgatók jelentős hányada nem átkerült ómagyar családból származik. A hallgatókat bátorítják egymás kultúrájának és nyelvének megismerésére, a lakótársakat is ezt szem előtt tartva osztják be egymás mellé.

A Nautika a fiumei tengerparton áll, bentlakásos iskola, saját kikötőrésszel és kisebb oktatóflottával rendelkezik, ahol az alapokat sajátíthatják el a növendéket. A Fiumei Kikötő Parancsnoksága a Nautika rendelkezésére bocsátotta az ÓmHH Előre nevű gőznaszádot is, amelyen az akadémisták pár gyakorlott tengerész és tanáraik felügyelete alatt a modern gőzhajók kezelését tanulhatják meg. Szerződésben áll a folyami és a tengeri flottával (kiemelten az Adria Svadronnal), számos kereskedőhajóval is, a megfelelő minősítéssel végző növendékek elhelyezkedése gyakorlatilag száz százalékos.


Története[]

Áu. 7-ben alapították, mivel az egyre növekvő hadi és kereskedelmi hajózás minőségi tisztképzést igényelt. Az első néhány évben csak felsőfokú végzettséggel rendelkező tisztjelöltek képzését végezték, meglehetősen rögtönözve.

Áu. 11-től racionalizálták az oktatás tantárgyait, illetve a Központi Műszaki Könyvtár munkatársai ekkorra kikeresték a hajózási elmélet háttéranyagát az elraktározott műszaki dokumentációkból. Ebből a nyers anyagból Szobránc Demeter igazgató vezetésével dolgozta ki a tantestület az új tantervet, illetve írták meg a tanításhoz szükséges tankönyveket.

Az új oktatási tanrend Áu.12-ben lépett érvénybe, ettől kezdve a Nautika négy éves középfokú szakközépiskolaként működött tovább.

Az iskolára jellemző az igen magas követelményszint. Az országban az egyik legmagasabb lemorzsolódási aránnyal "büszkélkedhetnek", de a végzett növendékei szinte minden más hajósnemzet körében legendás tudású hajósoknak számítanak.

Kapcsolódó szervezetek[]

Hősök Ligete

Tizenkét Igaz Halászember Asztaltársasága

A Nautika Tengerészeti Múzeuma


Kivonat a Nautika első évfolyamos tárgyaiból:[]

  • Magyar nyelv és irodalom.
  • anyanyelv és irodalom (amennyiben volt írásos irodalma az adott nyelvnek).
  • Latin nyelv és irodalom.
  • Pun nyelv és irodalom.
  • Görög nyelv és irodalom.
  • Egyiptomi nyelv és irodalom.
  • Földrajz (emancipációs).
  • Történelem (emancipációs).
  • Katonai földrajz és hadtörténet (emancipációs).
  • Természetrajz (2-2 év kémia és fizika) (emancipációs).
  • Vallástan (meghívott vendégtanárokkal).
  • Szépírás és szabadkézi rajz. (minden tanított nyelven)
  • Adminisztratív eljárások és kereskedelmi ismeretek alapjai
  • Hajóépítéstan (emancipációs).
  • Hajózástan és navigáció. (emancipációs).
  • Géptan és hajószerkezeti ismeretek (csak az ómagyaroknak és a teljes jogú emancipáltaknak).
  • Tüzérségi ismeretek (csak az ómagyaroknak és a teljes jogú emancipáltaknak).
  • Általános fegyvertan (ez a tárgy a korabeli összes, korszerűnek számító fegyver ismertetése).
  • Kardvívás.
  • Torna. (Ökölvívás, birkózás, futás, táv és magasugrás)
  • Úszás.
  • Evezés.
  • tánc és illemtan, tánc és zene (a főbb kereskedelmi partnerek szerinti lebontásban)
Advertisement