FANDOM


Az Átkerülést követő események évszámai.


Áu.1 Szerkesztés

  • Brennus támadása és seregének megsemmisülése.

Áu. 2 Szerkesztés

  • A Fiume megalapítására küldött expedíció indulása, a város megalapítása. ( Sziszek elfoglalása és ómagyar településsé formálása.) Fiume évad


Áu. 5 Szerkesztés


Áu. 7 Szerkesztés

  • Az intenzív fejlesztéseknek köszönhetően a fiumei hajógyárban vízre bocsátják az első ómagyar rombolót, az ÓmHH Tatabánya nevű egységet.
  • A Nautika tengerészeti akadémia megalapítása Fiumében.


Áu. 9 Szerkesztés


Áu. 11 Szerkesztés

  • Elindul az ÓMR3 emancipációs adó adása

Áu. 16 Szerkesztés

  • Január 27-én egy kisebb (valószínűleg 4.8 erősségű) földrengés okoz pánikor az Átkerült Területeken és Ómagyarországszerte. Geológusok szerint az átkerülés utóhatása, a beékelődött terület okozta feszültség pattant ki. Albert István külön rádióüzenetben nyugtatta meg a lakosságot, hangsúlyozva, hogy nem történt újabb átkerülés. Az eset új erőt adott a visszaszorulóban lévő átkerülés-fóbia terjedésének. Hír az eseményről: [1]
  • Az áprilisban tartott választásokon összeomlik a Karitász szövetség. "Az albertizmus korának egyik igen fontos politikai eseménye az Á.u. 16-os választás és a vallásos bázisú Karitász Szövetség összeomlása. A legfőbb ellenzéki szereplő ettől a választástól kezdve a vállalkozásszabadság és az anti jogok bővítéséért kiálló Szabadság Párt (a későbbi Egalista Párt). Ez az ómagyar politikai térkép kifordulásához vezetett, a régi Karitász tagokat felszívó Nemzeti Párt fokozatosan kiszorult az Átkerült Területek nagyvárosaiból és a falusi, valamint az alacsonyabb emancipáció szintű területek pártjává vált." (Szenes Géza, Ómagyarország korai története (Á.u. 123 Esztergom), 245. oldal) 

Áu. 19 Szerkesztés


Áu. 24 Szerkesztés


Áu. 25 Szerkesztés

Áu. 26 Szerkesztés

  • Római egységek szállnak partra Dalmáciában, hogy felszámolják a kereskedelmüket veszélyeztető kalóztelepeket. Egy máig nem tisztázott incidens miatt feldúlják az Epiroszhoz tartozó Apollónia városát, az eseményekbe egy rabszolgakereső csapat is belekeveredik, némi diplomáciai bonyodalmat okozva Epirosz, Róma és Ómagyarország között. A rabszolgakeeső magányossága


Áu. 30 Szerkesztés


Áu. 32 Szerkesztés

  • A Földközi-tenger nyugati medencéjében növekvő feszültség kirobbantja az Ibériai-háborút.

Áu. 34 Szerkesztés


Áu. 35 Szerkesztés

  • Feloldják a pálinka és egyébb égetett szeszek kiviteli tilalmát, de állami monopóliummá teszik a külkereskedelmét (is).

Áu. 38 Szerkesztés

  • Elkészül a Fiume-Sziszek vasútvonal, az építkezés különféle okok miatt nagyon elhúzódott, többször le is állították.

Áu. 40 Szerkesztés


Áu. 41 Szerkesztés

  • A Boszporusz-incidens során ómagyar hadi- és szállítóhajók több ütközetet is vívnak a szoros ellenőrző trák és bütiniai erőkkel, amikor azok (a kor szokásai szerint) átértelmezik a korábbi tranzitmegállapodásokat és extra fizetséget követelnek a Fiume számára utánpótlást szállító hajóktól. Az incidens nyomán újratárgyalják a tengeri hajózás kérdését és megerősítik (az immár fegyverrel szerzett) ómagyar jogokat.

Áu. 45 Szerkesztés


Áu. 46 Szerkesztés

Áu. 47 Szerkesztés

  • Jelentős, közel kétezer halálos áldozattal járó zavargások törnek ki Róma városában (márciusi háború)