A Yarrow-rendszerű olajfűtésű kazánt az Átkerülés előtt, a XIX. században fejlesztették ki. Számtalan alkalmazási célja volt, mivel az adott méretekben ez a kazánféleség adja talán a legtöbb, legforróbb és legnagyobb nyomású gőzt. Ez a fajta kazán legalább 730 °F (388 °C) hőmérsékletű és 350 psi (2.4 MPa) nyomású túlhevített gőzt tud szállítani a gőzgépek számára.
Felépítése[]
A kazán alsó betáplálású, azaz mind a fűtőolaj, mind pedig a felhevítés előtti hideg víz betáplálása a kazán alján történik.
A fűtőolaj a kazán alján elhelyezett égőkbe kerül, amelyben elég. A hideg víz az átmeneti tartályból az első csőhálózaton belül gőzzé válik, és a felső gőztartályba kerül, amely a forró égéstermékek útjában elhelyezve. Itt tovább hevül, és tovább ömlik az után-hevítőbe. Itt túlhevített gőzzé válik, és a nyomása is tovább nő, majd tovább vezetik a gőzt a felhasználási helyére.
Változatai[]
Az ilyen típusú kazánt főleg nehézolajjal fűtik, részben mivel ez a tüzelőféleség adja a legnagyobb mennyiségű hőt, részben pedig ezzel megtakarítják a szénhordókat, illetve kevesebb fűtő kell a kiszolgálásához. Így a hajó legénységének létszáma csökken, illetve mivel ezt a fajta fűtőanyagot csővezetéken is a hajóra lehet vinni, a fűtőanyag betankolása könnyebb, és szükség esetén a tengeren is megejthető.
De létezik olyan változata is, amely kőszénnel üzemel. Ebben az esetben a kőszén hagyományosan a kazánajtón kerül be a kazán égésterébe.
A harmadik változat mindkét tüzelési mód kombinációja. Ebben az esetben a kazán normál fűtési módja a kőszenes, de amennyiben nagyobb teljesítményre van szükség, beüzemelik a kőolajégőket, amelyek tovább hevítik a gőzt.