Ómagyarország Wiki
Advertisement
Model liburna-1



Történelmi összefoglaló[]

Liburna quinqireme3

A liburna vagy liburnica császárkori római evezős hadihajó volt, amelyik vitorlákkal is rendelkezett. A principatus időszakában váltotta fel fokozatosan a nála nagyobb, de lassúbb triremiseket. Ezután meghatározóvá vált és még a középkorban is használták. A liburna hosszú ideig az alapvető járőrhajó-típus volt a rómaiaknál. A tengereken kívül használták a nagyobb határfolyókon, és a nagyobb belső tavakon is. A Dunán, és a Rajnán (a birodalom északi határain) a barbárok betöréseinek kivédésére, illetve felderítésére használták.

Wrak liburna-3


Kialakulása[]

Liburne2-illyrian

A liburnát eredetileg a dalmatiai liburnusok fejlesztették ki, mint egysorevezős hajót, és főleg kalózhajónak használták. Tőlük vették át a rómaiaik és az ie. 1. században kétsorevezőssé fejlesztették, ahol minden evezősnek saját evezője volt. Gyorsaságát kis mérete, és vitorlája mellett a többi hajóhoz képest nagyobb evezősűrűségének köszönhette. Ennek titkát még nem sikerült megnyugtatóan feltárni, de középkori analógia alapján feltételezik, hogy az evezőpadot ferdén helyezték el benne. Így egymás mellett akár 3-5 evezős is elfért egy evező mellett úgy, hogy evezés közben nem zavarták egymást.

Liburna


Rekonstruált római liburna.[]

Reconstructie liburna-2

Ez a hajó a holland "Sars Houtbouw" alapítvány által újjáépített liburna. Az egykori Bodewes iskola tanműhelye most az alapítvány által üzemeltetett asztalosműhely és látogatóközpont. A képen található tölgyfa hajót az iskola két asztalos-szakembere által vezetett diákok építették meg. A rekonstruált hajó komoly történelmi, és egyben turisztikai vonzerőt ad Millingen városának.

Az alapítvány honlapjának címe: http://www.sarshoutbouw.nl/index.html

Advertisement