A triérész három evezősoros görög hadihajó. Önálló műveletekre is képes, nagyobb méretben csapatszállításra is használták. Közvetlenül az ötvenevezős kétfedélzetű hajókból alakult ki, mivel köztes méretű hadihajó nem ismert. Ami a teherszállító képességét, illetve a tengerállóságát illeti, az igencsak mérsékelt. Felépítéséből következően az ókor leggyorsabb hajótípusai közé tartozik, de igencsak kevés raktérrel rendelkezett. Ami a tengerállóságát illeti, az az ókorban szokásos volt. Erősebb hullámzásnál, vagy ha a szél egy bizonyos erősséget meghaladt, a korabeli hajósok mindig kikötöttek egy védettebb partszakasznál.
Felépítése[]
A triérész szerkezete[]
A hajó keresztmetszete
A triérész mint hajótípus a normál evezős gálya fejlesztésével alakult ki. A tervezési cél: adott hosszúságú hajóra minél több evezőst ültetni, amivel a sebességet, és így a hajó öklelőképességét növelték meg. A korábban rendszeresített ötvenevezős hajóhoz képest a tengeri csatában a nagyobb számú legénység és a kb. 30%-os sebességnövekedés komoly előnyt jelentett.
A megvalósítás alapötlete szerint az evezős hajó nagyjából vízvonalon elhelyezkedő első fedélzetét úgy magasították meg, hogy a hajóperemre egy /erkélyt/ függesztettek, amely kilóg a víz fölé. Ide egy padlószinten ülő, és egy padokon ülő evezős sort lehetett telepíteni. A második evezősfedélzet belülről is erkélyként futott végig a hajón, nem volt zárt alsó fedélzet. A mellvéd alacsonyra került, egy alkalommal a messzénéi hopliták a tengerbe gázolva közvetlenül a hajóra szállhattak.
Semmilyen utalás nem maradt fenn arra vonatkozóan, hogy milyen módszerrel készültek a hajók, viszont a zeai dokkok alapján egyetlen triérész sem lehetett 5,6 méternél szélesebb és 37 méternél hosszabb. Pontos alakjára, kivitelezésére nincs írásos forrás, csak vázaképek, sírfestmények.
A hajót legtöbbször két árboccal is ellátták, amelyeken egy orrvitorla és egyszerű fővitorla volt. A hajóorr megerősített, döfésre és egyéb rongálásra alkalmas alakú, ugyanis a csatákat úgy vívták, hogy először megpróbálták az ellenfél hajójának egyik oldali evezősorát letördelni, majd a hajót oldalról meglékelni. Ennek elkerülésére sok hajó orrán és tatján keresztbe fektetett gerendákat alkalmaztak, amelyek sérülést okoztak a támadó ellenséges hajónak, vagy eltérítették azt a menetirányából.
A csaták az ellenfél hajójának ideiglenes megbénításáig (letördelt evezők), elsüllyesztéséig(lékelés), felgyújtásáig vagy elfogásáig tartottak.
A hajóácsolat szerkezete[]
Az ókori görög hajók palánkolása
A triérész ötletét sok helyen átvették, és akár öt evezősoros hajókat is építettek. Ezek azonban a túl nagy oldalmagasság miatt legtöbbször instabilak és lassúak voltak (tetréresz, pentréresz). A görög három sor-evezős hajó egész napon át képes volt tartani nagyjából 7 csomós sebességet (10-12km/h), 12 csomót (~20 km/h) 10 percen keresztül, vagy nagyon rövid ideig akár 15 csomót is (~24 k/h). Teljes támadósebessége eléréséhez nagyjából 30 másodpercre volt szüksége.
Legénysége[]
A görög triérész szinte szabványosított számú (201 fő) és feladatkörű legénységgel került rendszeresítésre. Ezek az alábbi megoszlásúak:
Kapitány (1 fő)
Kapitány testőrsége (4 fő íjász)
Dobos (1 fő)
/Sisakos/ (1 fő „operatív tiszt”)
Írnok (1 fő mindenféle adminisztratív feladatra)
Vitorlamester (1 fő)
Tengerész (10 fő, csak a vitorlák kezelésével foglalkoztak)
Kormányos (1 fő)
Hajóács (1 fő)
Nehézfegyverzetű gyalogosok (10 fő hoplita, gyakorlatilag a hajó rohamosztaga)
Evezősök (170 fő, akik hajó közötti fedélzeti közelharcban pajzs és páncél nélkül vettek részt)
A 170 evezős beosztása 31-27-27 volt fedélzetenként és oldalanként. A hajó szerkezetéhez rögzített padokon ülve eveztek.
A csapatszállításra használt triérész további 30 katonát, vagy 10 lovast szállíthatott rövidebb távra(pár napos út). Többet nem, és messzebbre sem, mert nem fért bele sem nagyobb létszámú csapat, de több ellátmány sem, és a hely így is szűkös volt.
A triérész feltámasztása[]
Rekonsruált triérész a pireneusi múzeumban
1987 júniusában Athén pireuszi kikötőjében vízre bocsátották az Olympias nevű, 36,8 méter hosszú, 5,4 méter széles, 3,6 méter magas (gerinctől a fedélzetig) rekonstruált triérészt. A hajót 1981 óta építették. Ez a hajó elérte a 7 csomós sebességet, amivel igazolta Thuküdidész egyik állítását, miszerint az Athén és Mütiléné közti távolságot egy hajó nagyjából 24 óra alatt megtette. Ez a 340 km-es úton 7,5 csomós átlagsebességet igényel.
A rekonstrukció tervezése és használata sok, eddig nem tisztázott kérdést oldott meg. Így például ma már tudjuk, hogy a triérész nem cipelt ballasztot, mert nem volt szüksége rá a stabilitáshoz. Ez magyarázza meg, hogy miért nincsenek elsüllyedt gályák a Földközi-tengerben: a görögből elsüllyedtnek fordított szóval jelölt hajók valójában csak léket kaptak és vízzel teltek meg. Nem süllyedtek le a tengerbe, mint a ballasztos hajók, ezért a győztesek elvontathatták a pillanatnyilag használhatatlan, de könnyen kijavítható roncsokat. Megsemmisülni csak a felgyújtott hajók semmisültek meg, ha a legénysége nem tudta időben eloltani a tüzet.
Néhány érdekesség:[]
Alkibiádész a Szyrakuszai elleni hadjárathoz 134 triérészt kapott, amellyel 6400 harcost szállított volna a helyszínre. Ez hajónként ~48 harcost jelent, a hajónkénti 170 evezős még további 22780 fős támogatást jelenthetett a számára.
Athén a déloszi szövetség széthullását 150 triérész építésével próbálta megakadályozni.
A rómaiak által a Második Pun háborútól [1] épített triérészek gyakorlatilag megegyeztek a pun(görög) triérészekkel, a Corvus-nak nevezett csapóhidak, illetve a megnövelt létszámú legionárius fedélzeti rohamosztag kivételével.