FANDOM


Corpus karaktere.

A csentőfai iskola igazgatója, nem sokkal az Átkerülés után állt munkába a frissen megpályázott poszton. Az Átkerülést követően egy időre nyoma veszett, később azt állította, hogy átvágva a szkíták uralta Alföldön "hazament", de szülővárosa és rokonai helyett csak mocsarat és erdőket talált. Visszatérése után az új oktatási koncepciót kidolgozó bizottság tagja lesz, fontos pozíciót kap és közben ellátja a csentőfai iskola igazgatói teendőit is. Maga mellé vesz egy magatartászavaros fiút is, akit mindenki más ellökött magától. A könnyített gyámsági eljárások miatt a nevére is veszi, így a fiú új neve Cs. Németh Tamás. A sérült fiúval viszont ő sem boldogul, így átadja egy kísérleti program számára, aminek keretében egy kelta családot költöztetnek Csentőfa mellé és a fiút ebbe a családba integrálják, figyelve az asszimilációs, emancipációs folyamatot minden érintetten.

Később Cs. Németh Béla lemond az igazgatóságról, majd egy balesetben nyoma vész. (A hivatalos vizsgálat medvetámadást állapított meg.)