Ómagyarország Wiki
Advertisement

Egy átkerülés előtti sportág ómagyar mutációja, ami sokáig főleg az alacsony emancipációs szintű vidékeken, az anti lakosság körében volt népszerű, bár akadtak rajongói az átkerült ómagyarok között is. Az átkerült sportolók és leszármazottaik inkább a kevésbé durva, kifinomultabb labdarúgást („foci”) kedvelték, ami gyakorlatilag semmit sem változott az átkerülés után sem, sőt, a korábbi csapatok közül is sok megmaradt, még több újraszerveződött. Már Áu. 3-ban megrendezték az első országos bajnokságot, amin az átkerült területek csapatain kívül a gellérthegyi kelták is képviseltették magukat, az előkelő utolsó előtti helyet elérve.

Kialakulása[]

Az amerikaifoci születését két forrásra vezetik vissza. Az egyik az Esztergomban is űzött „rögbi”, a másik egy híres-hírhedt személy, Kapitány Csaba személyes rajongása[1] a sport (és a rossznyelvek szerint az erőszak) iránt. Bár a rögbi („rugby”) nem azonos azzal a sporttal, amiről végül is az új sportág a nevét kapta, de az átkerülés utáni körülmények között egymásba olvadt a kettő. Az első feljegyzett „amerikaifoci” mérkőzést Kapitány Csaba (akkor egy korai megtörő egység parancsnoka) szervezésében játszották egy ómagyar katonai egység és egy nemrégiben behódolt kelta falu harcosai között. A megtörők közt több olyan katona is szolgált, aki korábban rögbijátékos volt. A szabályokat jelentősen leegyszerűsítették, hogy az antik is megérthessék, gyakorlatilag mindent szabad volt a másik életének kioltásán kívül. (A mérkőzés után Kapitány Csaba felettese egy vizsgálatot is elrendelt, de ennek dokumentumai elvesztek azóta.) Az a csapat szerzett pontot, aminek a játékosa az ellenfél kijelölt területén a földre tudta csapni a labdát úgy, hogy az közben a kezével is érintkezett („tácsdan”). A mérkőzést az a csapat nyeri, amelyik először tudja ezt ötször megtenni. (Egy emancipációs tanulmány szerint ez a mérkőzés pótolta a kelta őslakosság számára a behódolás előtt elmaradt csatát, a falu vénei ugyanis az ómagyar ultimátumot elfogadták és harc nélkül csatlakoztak Ómagyarországhoz, amit a harcosok egy része ellenzett, de a véres mérkőzés során mégis megküzdhettek a hódítókkal. A tanulmány rámutat Kapitány Csaba ösztönös képességeire is az antikkal való kapcsolataiban.)

Az amerikaifoci szabályai később sem finomodtak vagy bővültek túlságosan, akkor leginkább csak a pályával és a támadási körök idejével kapcsolatban, illetve megtiltották a husángok és egyéb kézifegyverek alkalmazását, előírták a szükséges védőfelszereléseket és listázták a tiltott fogásokat (de ezt nem mindenhol tartatják be). Bár hivatalos támogatást sokáig nem kaptak, mégis egyre több helyen játszották, spontán szerveződtek helyi bajnokságok is, általában falvak, telepek között, de ismert olyan mérkőzés is, amivel az ómagyarok és antik közt kialakult feszültséget vezették le.


Hivatalossá válás, bajnokság[]

A hivatalossá válás szintén Kapitány Csaba nevéhez fűződik. Miután leszerelt a megtörőktől és megnyerte a fiumei választásokat, haladéktalanul szervezni kezdte a már pár éve működő városi csapathoz (Fiumei Állatok) méltó ellenfeleket felvonultató bajnokságot. Megalapította az Ómagyar Amerikaifoci Szövetséget (ÓMASZ) és országos felmérést indított a helyi csapatok felkutatására, segítette a szerveződésüket is, több ösztöndíjat is alapított. Politikai kapcsolatait is latba vetette, így érte el többek közt azt, hogy a sportágat korábban betiltó körzetek engedélyezzék az amerikaifoci művelését és amnesztiában részesítsék a súlyos testi sértésért elítélt tehetséges játékosokat. Egységes szabálykönyvet adott ki, amit minden vele kapcsolatban álló csapatnak el kellett fogadnia. Ebben az időszakban alakult újjá az Esztergomi Vitézek csapata is, amit Kapitány Csaba (régi játékosai emléke miatt) eleinte támogatott, de később (a Fiume-Esztergom ellentétek kiéleződésével párhuzamosan) ez a kapcsolat megromlott. A Sport és Hadkiegészítési Államtitkárság Áu. 22-ben engedélyezte az országos bajnokság szervezését, bár ezzel gyakorlatilag csak hivatalos pecsétet kapott egy már több éve működő mozgalom. Az első bajnokságot – természetesen - Kapitány Csaba csapata, a Fiumei Állatok nyerték. A sportág fokozatosan egyre népszerűbb lett, bár kiemelt, országos figyelmet csak akkor kapott, amikor a Fiumével kapcsolatos politikai problémákat az ottani csapatra vetítették. Az amerikaifoci soha nem tudott kilépni a labdarúgás árnyékából, még Fiumében sem rendelkezett több rajongóval, mint a „puhányfoci”.

Advertisement